Főoldal / Magyar Tartomány / Önkéntesként Belgiumban
Ezen a nyáron hét országba mentek fiatal önkénteseink rövid távú önkéntességre. Ketten közülük, Kocsis Máté és Vachaja Fanni Belgiumban jártak, az ő beszámolójukat olvashatják.
Mik történhetnek meg veled, ha arcüreggyulladást kapsz?
A legtöbb esetben semmi különös, egy hétnyi szünet és némi fájdalom, de én mindig szerencsés voltam. Ugyanis április tájékán sikerült nekem is elkapnom ezt a betegséget és a gyógyulásom ideje alatt beszélgetni tudtam Derossi atyával. Egyik nap megkérdezte tőlem, hogy nem akarok-e elmenni nyáron Belgiumba önkénteskedni, a válaszom egyértelműen az volt, hogy miért ne. Kérte tőlem, hogy válasszak egy útitársat és én egyből Fannira gondoltam, mert jó barátom és már részt vettünk közösen hasonló programokban.
Ezek után közösen kezdtük el tervezni az utunkat, megvettük a repülőgép jegyeket, vonatjegyeket és felvettük a kapcsolatot a belga szervezőkkel:
Az utunk június végén kezdődött. Amint megérkezett a gépünk Brüsszelbe egyből rohantunk a vonathoz és utaztunk Antwerpenbe, ahol az első napunkat töltöttük. Antwerpenről nem tudtunk semmit, kivéve, hogy Belgiumban található. Ennek ellenére (vagy ennek köszönhetően) sikerült bejárnunk az egész várost és remekül éreztük magunkat. Gyönyörű hely, igaz, hogy kevés a látnivaló, de egyszerűen fantasztikus, az utcák tiszták és az épületek igazi mesterművek.
Este hatkor érkeztünk meg egy Antwerpen melletti kisvárosba, ahol találkoztunk a programban résztvevő társainkkal. Rajtunk, magyarokon kívül, a programban 7 másik ország önkéntesei vettek részt. A hétvégén miután összeismerkedtünk, elmondták, hogy hová fogunk menni, melyik oratóriumban fogunk dolgozni és kaptunk pár tanácsot is.
Úgy éreztük, hogy mi voltunk a legszerencsésebbek, ugyanis mi a brüsszeli Raccoon szalézi oratóriumot kaptuk, ahol az animátor csapat a lehető legjobb a világon. Az első héten csak nyolcan voltunk animátorok, esténként mindig együtt voltunk és beszélgettünk. Az animátorokkal való kommunikációval egy fikarcnyi problémánk sem volt, mindenki beszélt angolul és mindenki szeretett volna velünk beszélgetni. Mi nem is számítottunk rá, hogy ennyire befogadó lesz az ottani közösség. Hétfőn, az első napon még minden egy kicsit furcsa volt. 3- 12 éves gyerekekre vigyáztunk és a többségük nem beszélt angolul (sem magyarul, bár ez nem túl meglepő). Nagyon érdekes volt, mert a hét végére a gyerekek, annak ellenére, hogy nehezen tudtunk velük kommunikálni, megszerettek minket. Velünk együtt játszottak és többször elhívtak a maguk kis csoportjába és bevontak minket a játékokba.
Az első hét nagyon hamar eltelt, pénteken találkoztunk újra a szervezőkkel és a többi önkéntessel. A hétvégét az Északi tenger partján töltöttük, egy mesébe illő helyen. Megosztottuk egymással élményeinket és tapasztalatainkat, összegeztük, hogy min kéne változtatni a következő héten és, hogy mi volt jó az előzőn. Megalkottunk egy játékot, amivel megismertethetjük az oratóriumunk környékén lakókkal, hogy mit is csinálunk pár háztömbbel arrébb és azt a feladatot kaptuk, hogy ez valósítsuk is meg a következő héten.
A második hét az oratóriumban nagyon sokban különbözött az elsőtől, kezdve az animátorok számával. Ezen a héten ugyanis kétszer annyi önkéntes vigyázott a gyerekekre. Ez a tény természetesen magával vonzotta azt is, hogy az angolul való kommunikáció - köztünk, animátorok között - egy kissé nehézkesebben zajlott. Összességében azonban ez sem jelentett semmiféle problémát és a hét végére sikerült egy csapattá kovácsolódnunk. A gyerekekkel könnyebb volt foglalkozni, a sok önkéntes miatt, az ottani gyerekek nagyon illedelmesek, befogadók és nyitottak voltak.
A második hét talán még gyorsabban telt el, péntek délután utaztunk Leuvenbe ahol az első éjszakát kint töltöttük a belvárosban egy koncerten. A következő másfél napot a külvárosi részen töltöttük el, ahol összegeztük az élményeinket és tanácsokat írtunk a jövő önkénteseinek. Az utolsó napot a búcsúzkodás után hármasban, egy albán barátunkkal töltöttük Brüsszel belvárosában, ahol épp karnevál volt. A gépünk egy órás késés után tíz órakor indult Budapestre.
Hazafelé kitárgyaltuk az elmúlt két fantasztikus hetet és arra jutottunk, hogy ezek volt életünk legjobb napjai és mind a ketten vissza szeretnénk menni jövőre is az oratóriumba. A program legcsodálatosabb része az volt, hogy láthattuk, hogy ilyen sok különböző nemzetiségű, gondolkodású és érdeklődési körű fiatal egybe gyűlik egy cél, a gyerekek boldoggá tétele érdekében. Sikerült új barátságokat kötnünk, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot.
A mai napig áldjuk azt a nyitott ablaknál töltött áprilisi estét, a tüdőgyulladást és, hogy Derossi atya nekünk ajánlotta fel ezt a remek lehetőséget.
Köszönjük szépen!
Szaléziak.HU
