Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Advent 3. vasárnapja - a ceruza
Szalézi szavak - Advent 3. vasárnapja - a ceruza
2025-12-14 Ma | #Magyar Tartomány
advent • prédikáció •
Még a júniusi közös zarándoklaton gondoltam rátok és hoztam ezt nektek, és úgy gondolom, hogy most az adventi idő különösen alkalmas arra, hogy ez a ceruza magyarázza nekünk az advent jelentőségét. Látjuk, hogy rajta van a szentévi logó, rajta van még Ferenc pápa... Szép, díszes, vékony ceruza. Sőt, nem csak ceruza, radír is van rajta!
És kezdjük is ezzel, hogy még egy ilyen szép, színes, díszes ceruzán is képes kis veszekedés kialakulni, amikor a radír és a ceruza összeveszik egymással.
- Szia, hogy vagy? - kérdezte a radír kedvesen a ceruzától.
- Nem vagyok a barátod, utállak! - mondta a ceruza radírnak.
A radír meglepetten, sértetten, fájdalommal kérdezte:
- De hát miért?
- Mert mindent kiradírozol, amit írok.
- Én csak a hibákat távolítom el - felelt a radír félénken.
- Attól még nem lesz jó - mondta a ceruza.
- De én ezért vagyok, ez a célom.
- Akkor a munkád értelmetlen - morogta a ceruza -, az írás fontosabb, mint a radírozás.
- A rosszat kiradírozni ugyanolyan fontos, mint helyesen írni - mondta a radír.
Nem tudom, hogy ti hogy gondoljátok, kinek adnátok igazat, de a párbeszéd még folytatódott. A ceruza ugyan egy kis szünetet tartott, majd azért halkan, elgondolkodva megszólalt:
- Látom, minden nap kisebb leszek, azért, mert minden alkalommal, amikor segítek kijavítani egy hibát, adok magamból egy kicsit - mondta halkan a ceruza.
- Én is kisebbnek érzem magamat. Nem tehetünk jót másokkal, ha csak nem vagyunk hajlandóak föláldozni magunkat. Magunkból valamit - felelte a radír.
Aztán ránézett és halkan megkérdezte a ceruzától:
- Még mindig gyűlölsz?
A ceruza visszamosolygott.
- Hogyan gyűlölhetnék valakit, aki ennyit ad magából?
Ennek a kis párbeszédnek két része van. Az első, mi a fontos, az írás, vagy a javítás, hogy helyes legyen a dolog. Mennyire fontos az, hogy tudjunk kijavítani valamit. Az advent egy kicsit erről is szól, hogy ami hibánk, mulasztásunk, szemtelenség, azokat ki tudjuk javítani.
A kijavítás két lépésből áll a mi életünkben. Az első, hogy bocsánatot kérünk, a második pedig, hogy jóvá tesszük.
Felnőtteknek mondom: így van ez a szentgyónásban, a Jóisten felé is.
Először bocsánatot kérünk imádságban, de ez nem elég. Fontos, hogy meglegyen a szándék a jóvátételre is. Így van ez a házastársi kapcsolatban, így van ez a családban. Nem elég csak annyit mondani, hogy. „Jaj, hát bocs!” - mert azzal még nem történt meg a javítás. A javítás akkor történik meg, ha a bocsánatkérésen túl szándékunk, akaratunk, figyelemességünk van a jóvátételre is. Néha nehéz és nagy bátorság kell hozzá, hogy jóvátegyünk valamit.
Egy mulasztásnak, úgy, hogy mondjuk, bepótoljuk. A szemtelenségre az lehet a válasz, hogy elkezdünk kedvesek lenni, megértőek lenni. Amikor figyelmetlenek vagyunk, nemtörődömök, akkor az, hogy gondosabbak leszünk. Például az iskolai felszerelésünkkel, mondjuk a ceruzával, és a többi felszerelésünkkel.
Nagyon fontos párbeszédet hallottuk, amikor a ceruza és a radír is egymásról megállapították, hogy mindegyikük azzal, amikor szolgál - a radír amikor valamit javít, a ceruza amikor valamit ír -, saját magából ad. Szinte keresztelő Szent Jánost halljuk, aki azt mondja Jézussal való kapcsolatáról: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.”
És az egy nagyon fontos mondat, amikor azt mondja a radír, hogy nem tehetünk jót másokkal, hogy nem vagyunk hajlandók föláldozni valamit magunkból. Minden jótethez kell figyelem, törődés, időt kell rászánni, vagy valami mást adni magunkból. Sokan ezt nem teszik meg, féltik magukat, ezért olyan dolgok maradnak, mint ez a ceruza, kihegyezetlenek, de így haszontalan.
Azt kérném majd tőleteket, gyerekek, hogy hegyezzétek majd ki ezt a ceruzát, mert így lesz neki haszna. Így lehet vele majd írni szépen, így lehet vele rajzolni. Amíg ilyen kihegyezetlen, addig ez a ceruza önző, lusta, magányos, haszontalan.
Nekünk is magunkat így az adventi idő egy kicsit rá kell hegyezni arra, hogy felkészüljünk Jézus születésének a fogadására. Az Isten szeretettel közeledik hozzánk, Jézusban emberré lesz az Isten, ránk mosolyog. Azért kértem, hogy már advent harmadik vasárnapjára legyen meg a templom előtti kis betlehem, hogy legyen időnk arra, hogy megálljuk. Most a szentmise után az egy lehetőség arra, hogy figyelmeztessen bennünket, meghívjon bennünket arra, ami a megtérés, a Jézus befogadása.
Kazincbarcikán, a Sportcsarnoknál állítottunk fel egy ilyen betlehemet, és nagyon jó volt látni, hogy karácsony előtti napokban összegyűlt ott egy-egy család néha, vagy csak mentek a gyerekek át a McDonaldsba, vagy mentek a gyerekek át a suliba, vagy az óvodába anyuval, nagymamával, megálltak egy picit. Ferenc pápa is erre hív meg bennünket, hogy legyenek olyan helyek, ahol megállunk. Milyen jó, amikor az útmenti kereszt előtt keresztet vettünk, hogy észrevesszük, hogy Isten velünk van mindig, mindenhol. Kellenek nekünk ezek a jelek, szimbólumok, eszközök, alkalmatosságok, amelyek Isten jelenlétére és szeretetére hívnak meg bennünket, figyelmeztetnek minket.
Van ezzel a kis ceruzával még egy történetem számotokra.
Egy kisfiú nézte, hogy a nagymamája levelet ír. Egyszer csak megkérdezte:
- Egy olyan történetet írsz, ami megtörtént velünk? Netán ez a történet rólam szól?
A nagymama abbahagyta az írást, elmosolyodott, így felelt a kisunokájának:
- Valóban rólad írok, de a szavaknál fontosabb a ceruza, amit használok. Szeretném, ha a tiéd lenne majd, amikor nagy leszel.
A kisfiú kíváncsian ránézett nagymama ceruzájára és annyit mondott:
- Nem látok rajta semmi különöset. Ugyanolyan, mint a többi, amit eddig láttam.
Mire nagymama így válaszolt:
- Minden attól függ, hogy hogyan nézed a dolgokat. Ennek a ceruzának van öt olyan erénye, amelyet, ha neked is sikerül megőrizni magadban, akkor mindig békében leszel a világgal és a Jóistennel.
Mi a ceruzánk öt erénye?
Az első: nagy dolgokat vihetsz véghez, de soha ne feledd, van egy kéz, amely vezeti az írásodat. Ezt a kezet mi Istennek hívjuk, és az ő akarata irányít, és felé fog ez vezetni minket. Ceruzának akkor van értelme, ha valaki a kezébe veszi. Addig csak felszik a padon, addig csak megbújik egy fiókban. Ha a kéz elkezd vele dolgozni, akkor jön ki a ceruza értéke. A mi életünkben is, ott van ez a nagy kéz: maga a Jóisten, aki emberré lesz értünk és ránk mosolyog, aki közöttünk van, akit megismerhetünk, fölfedte magát előttünk, aki Jézusként közvetlenül szeret és megvált bennünket.
A kis ceruzánk második erénye, hogy néha kicsit abba kell hagyni az írást, hogy kihegyezzem a ceruzát. A ceruzának ugyanez fájdalmat okoz, egyre kisebb lesz, de a végén egyre hegyesebb. Van olyan fájdalom, amit el kell tudni viselni, mert így jobb ember leszel. Ahogy már említettem, a ceruzának nincs értelme kihegyezetlenül. Ha szép hegyet csinálunk neki, akkor lehet vele szépen írni. Igaz, akkor ettől a ceruza kisebb lesz, ez olyan, mint egy fájdalom. Nagyon sokszor, szülők, nagyszülők, sajnos megkíméljük magunkat, a gyerekeket, az olyan fájdalmaktól, ami pedig növelhet bennünket. Egy lemondás, egy megtapasztalása annak, hogy anyagi korlátaink vannak, egy megtapasztalása annak, hogy időbeli korlátaink vannak, lehetőségbeli korlátaink vannak. Nagyon sok gyerek nem kapja meg soha azt a szülői bölcsességet, hogy ezt most nem lehet, most nem ennek van itt az ideje, erre most nincs alkalom. Nagyon sokszor a gyászt is, a betegséget is eltakarjuk a gyerekek elől. És ezzel nem kapják meg a lehetőséget arra, hogy bár fájdalom által, de növekedjenek az emberségükben.
A ceruza harmadik erénye - kicsit már az előző párbeszédben erről volt szó -, hogy mindig hagyja, hogy kiradírozzuk azt, amit elrontott. Megérti, hogy ha kijavítunk valamit, amit rosszul csináltunk, az nem szükségszerűen rossz, éppen ellenkezőleg, fontos, mert az igazság útján tart minket.
Nagyszerű dolog, ha valamit ki tudunk javítani. Nagyon fontos a mi részünkről, kedves felnőttek, hogy a gyerekeknek ezt a kijavítási szándékát pedig jól tudjuk fogadni. Amikor valaki bocsánatot kér, arra kell figyelni, azt komolyan kell venni, annak örülni kell, azzal ki kell engesztelődni, és kell, hogy érezze, hogy én valóban megbocsátok, mert ha ezt nem érzi, legközelebb már nem is fog bocsánatot kérni.
És abban is kell segíteni, hogy ki tudja azt javítani, akár egy ötletet adni, bátorítást adni, hogyan tudod kijavítani, és ha én tudok esetleg neked ebben segíteni.
Milyen nagyszerű dolog, ha ezt megtanuljuk a ceruzától és a radírtól!
A negyedik erény, hogy a ceruzának nem a fája vagy a külső formája a lényeg. Persze, amikor megvesszük a boltban, azt nézzük, hogy milyen vastag, milyen színes, ez is milyen szép, hogy itt van rajta a jubileumi év logója, de mi a ceruza lényege?
A grafit, ami benne van!
Azzal fogunk írni, azzal fogunk rajzolni. Ezért mindig törődj azzal, ami a bensődben történik!
Nagyon sokszor a külső dolgokra figyelünk, milyen cucca van valakinek, hogy néz ki, milyen daliás, mint a mesebeli királyfi. De mi van a belsejében? Milyen lelkületű, milyen kedves, milyen szorgalmas, milyen megbocsátó, milyen jóságos…
A grafit, a belső, a legfontosabb.
Végül, a ceruza ötödik erénye, hogy mindig nyomot hagy maga után. Tudd meg, az életben te is mindig nyomot hagysz magad után. Ha jót tettél, akkor annak, ha rosszat, akkor annak a nyomát. Gondoljuk el, hogy egy-egy mondat milyen fontos tud lenni a későbbiekben. Akár segítő, bátorító az a mondat, akár sajnos negatív mondat. Vagy egy-egy példa, egy cselekedet. Nyomot hagyunk magunk után, és ezt nem mindegy, hogy hogyan tesszük. Érdemes szavainkban, tetteinkben ezt tudatosítani, és felelősen gondolni erre.
A ceruza kis történetét akartam most advent harmadik vasárnapján, adventi felkészülésünknek úgy nagyjából a közepén megosztani veletek. Kedves gyerekek, vigyétek magatokkal ezt a ceruzát! Próbáljátok meg majd használni a suliban, hátha segít akár egy szebb rajz, vagy egy jobb házi feladat megírásában.
Advent harmadik vasárnapja az örvendezés vasárnapja, mert már közel az Úr, legyen ez az Úr közelségének az öröme a szívünkben! És gondoljuk át, akár a ceruza történetén keresztül, hogyan tudok most valamilyen jót tenni! Lassan vége a tanításnak, közeledik a szünet, mi vár rám, milyen lehetőségeim lesznek arra, hogy jót tegyek, örömet szerezzek, hogy javára legyek másoknak, a családomnak, a közösségemnek? Gondoljuk át, és várjuk ilyen türelmes, de aktív várkozással Jézus eljövetelét!
P. Ábrahám Béla SDB
Elhangzott Nyergesújfalun, 2025. december 14-én, advent harmadik vasárnapján.
Szaléziak.HU
