Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Szeplőtelen Fogantatás
Szalézi szavak - Szeplőtelen Fogantatás
2020-12-07 Hétfő | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
Szűz Mária • prédikáció •
Nem tudjuk, milyen lehetett a Szent Szűz arca, hiszen nem maradt ránk róla sem kép, sem részletes leírás. (Sokatmondó adat lehet számunkra egy a hagyományban megörökített tudósítás, mely szerint Szent Lukács evangélista, aki orvos volt, egyszersmind festő is, megfestette a Boldogságos Szűz arcképét. Ennek a legendának az lehet az alapja, hogy Lukács evangéliumában olyan részletesen ír Jézus születésével és gyermekkorával kapcsolatban Máriáról, hogy feltételezhetjük, személyesen ismerte őt. Sőt, lehetséges, hogy evangéliumának írásához felhasználta a közvetlenül Máriától kapott adatokat. Így ha az arckép szószerinti valóságában nem is készült el, ill. nem maradt fönn, az evangéliumban Szent Lukács olyan részletes finomsággal „festi meg” Mária alakját, hogy az többet mond Jézus anyjáról, mint egy festmény, egy mégoly élethű arckép is.)
Talán jól is van ez így, mert amikor a Szent Szűz alakjáról, továbbá Isten tervében és Jézus életében betöltött szerepéről gondolkodunk, nem köt bennünket semmiféle rögzített kép. Az evangélium alapján magunknak kell mintegy „megalkotnunk” magunknak arcvonásait, aszerint, hogy kinek tartjuk őt, mit látunk benne, s főleg hogy milyen mély és szoros a ragaszkodásunk hozzá. Úgy vagyunk vele, mint a műalkotásokkal, amelyek sok mindent elmondanak mesterükről. Amikor a művet csodáljuk, legyen az képzőművészeti alkotás, vagy akár egy zenemű, elismerésünk és tuiszteletünk végső soron az alkotóé. Ezen az úton-módon – ha a Szent Szüzet szemléljük – Istenhez jutunk el, és őt csodáljuk, s hódolunk előtte szépséges művéért.
A Boldogságos Szűz személye, alakja, szépséges arca mindenestül Isten alkotása, része az emberiség története legnagyobb művének, s ez a mű Isten Fia megtestesülése, emberré levése. Ha Jézus arcát szemléljük, tekintetünk a Szent Szűz arcára siklik, és megfordítva: Mária arcvonásai mögött gyermekélnek, Jézusnak az arcvonásait fedezzük fel. A Szent Szűz arcáról az Istenanyaság szelíd, szeplőtelen tisztasága és öröme sugárzik, akkor is, amikor Boldogságos Szűz, akkor is, amikor Fájdalmas Anya. „Arcán a kegyelem szépsége ragyog” – amint egy ősi egyházi írás fogalmaz, s ez nem a külső arcvonások szépsége elsősorban, hanem a bűntelen és kegyelemmel teljes lélek kisugárzása. A „kegyelem”, a kegyelem állapota az Istennel való zavartalan és boldogító kapcsolat. A mai ünnep, a Szeplőtelen Fogantatás titka azt jelenti, hogy Mária kezdettől fogva, azaz léte, fogantatása első pillanatától Istené volt egészen, mert így akarta, ilyennek alkotta meg Isten, s egy pillanatig sem volt hozzá köze a Gonosznak, semmiféle formában vagy vonatkozásban. Ezt a kiváltságot nem önmagáért kapta, hanem Krisztusért, akinek halála érdeméért eleve megóvta őt Isten minden bűntől is. Továbbá, ugyancsak Krisztusért, Krisztus által „Lelkének minden mennyei áldásával megáldotta” őt Isten, hogy méltó és alkalmas legyen az istenanyai hivatásra, hogy „méltó hajléka” legyen Isten Fiának.
A keresztségben mi is részesedtünk a kegyelemből és az áldásból. Lehetővé vált számunkra is a zavartalan, boldogító élet-kapcsolat, életközösség Istennel Krisztus által, az Atyával a Szentlélekben. Ezért drága kincs a megszentelő kegyelem, amelynek állapotában, birtoklásával mi is a Szent Szűz nyomába léphetünk, hiszen ő az, akit Isten angyala így köszöntött: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes.” S amikor őt tiszteljük, szeretjük és követjük életutunkon, hódolatunk az Alkotóé, Istené, aki a Szent Szűz arcán ragyogtatta föl és igazolta az Istennek egészen átadott, neki mindenben IGEN-t mondó élet boldogságát és szépségét.
A Szalézi Családban a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe kiemelten kedves és bensőségesen megült ünnep. Ez a bensőséges tisztelet a Szeplőtelen Fogantatás iránt Don Bosco öröksége és a szalézi hagyomány szerves része a kezdetektől. Ennek a sajátos tiszteletnek az egyik gyökere Don Bosco életében az a különleges ragaszkodás a Boldogságos Szűzhöz, Jézus anyjához, amit édesanyjától a szülői házból kapott, hozott magával, és amit egész életében megőrzött és művének egyik oszlopaként emlegetett.
A másik gyökér egy történeti, pontosabban dogmatörténeti tény, az ti. hogy IX. Piusz 1854-ben hirdette ki katolikus hitigazságként, azaz dogmaként, a legősibb keresztény hagyomány és meggyőződés szerint, hogy Mária szeplőtelenül fogantatott, azaz léte első pillanatától mentes az áteredő bűntől és minden személyes bűntől. A világegyház örömében Don Bosco és formálódó művének minden résztvevője is osztozott, és további ösztönzést merített a Szent Szűz még bensőségesebb tiszteletéhez.
Az 1854-es év jelentős állomás Don Bosco művének fejlődésében: ennek az évnek januárjától hívja segítőtársait, maga nevelte ifjú nevelőit, kispapjait „szaléziaknak”, s ennek az évnek októberében találkozik Savio Domonkossal, aki korai haláláig két és fél évet tölt Don Bosco közvetlen közelében és az életszentség ragyogó példája lett a fiatalok számára.
Még egy gyökere van a Szeplőtelen Fogantatás kiemelt területének Don Bosco életében: 1841-ben éppen december 8-ám találkozott Garelli Bertalannal, a kőművesinassal, akivel igazában elkezdődött a szalézi mű, amint maga Don Bosco írja később: „egy egészen egyszerű katekizmusoktatással az Assisi Szent Ferenc templomban”. Ez a találkozás tehát éppen a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén történt, s Don Bosco egész életében hivatkozási pont maradt, mint a kezdete sajátos ifjúságmentő művének.
Ez a három gyökér elegendő ahhoz, hogy a Szalézi Családban valóban kiemelt, fényesen és mégis bensőségesen megült ünnep legyen ma is a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe. Egyszersmind a bizalomnak, bizakodásnak és a reménynek az ünnepe mindannyiunk, a Magyar Szalézi tartomány számára, hogy szükség van a szaléziakra, és a Boldogságos Szűz anyai pártfogása kipótolja hiányainkat és fájdalmas veszteségeinket, és termékennyé teszi tevékenységünket úgy is, hogy hivatásokat ébreszt a veszélyben levő magyar ifjúság testi-lelki megmentésére.
P. Szikszay Sándor SDB
Szaléziak.HU
