Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Urunk megkeresztelkedése
Szalézi szavak - Urunk megkeresztelkedése
2020-01-12 Vasárnap | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy messiási működésének kezdetén Jézus miért lép be a sorba a bűnösök közé, amikor ő maga nem követett el bűnt, és miért akar részesedni János bűnbánati keresztségében, mikor ő nem bűnös?
Mert egy lett közülünk. Mert közösséget vállal velünk. Nemcsak szóban, hanem teljes emberi életében, és ezért emberi életének rezdüléseivel, cselekedeteivel is példát akar adni nekünk.
Közösséget vállalva velünk példát ad nekünk. Izgalmas ez a párhuzam nekünk, felnőtteknek, hiszen sokszor úgy gondoljuk, hogy a szülőnek, nagyszülőnek, papoknak, szerzeteseknek a példaadás egy fontos kötelességük.
És ez így is van.
Manapság sokan még ezt is vitatják, és azt mondják, hogy a példakép egy hamis, rossz dolog, mert hogy az önálló személyiség kibontakozását gátolja. Szerintem ez butaság. A példakép nem azt jelenti, hogy valami stílust, formát, életet ráerőltet a másikra, hanem felkínál, elénk él és lehetőséget ad a követésére. Lehetőséget ad rá, hogy a másik mérlegelje ezt. De nem követhető, nem mérlegelhető az a példakép, amely eltávolodik. Az legfeljebb egy divathullám lesz, mint amilyen mondjuk egy rocksztár vagy egy futballista példakép, nem is igazán ismerem őt, nem tudom, ki az, egy-két dolgát ismerem, és ez egy olyan magával ragadó, külsőséges dolog.
Jézus úgy lesz példakép, és így kell nekünk is azzá válni, hogy közben közösséget vállal velünk, eggyé lesz velünk. Csak akkor lehet egy szülő, nagyszülő, pap, tanár példakép, ha közben eggyé lesz azzal a fiatallal, akit rábízott a Jóisten. Ami nem azt jelenti, hogy mi leszünk infantilis módon gyermekivé, hanem valóban részt veszünk az életében, közösséget vállalunk vele. Nem föntről, valamilyen elefántcsonttoronyból, trónteremből tekintünk rá kioktatólag, hanem úgy járunk előtte, hogy közben vele vagyunk. Ez nagyon nehéz, hiszen könnyen átfordulhat egy mai hibává, amikor a kapcsolat „bratyizóssá” válik és elvész az a fajta példa szerep, ami egyfajta erkölcsi vagy tapasztalati felülemelkedés, ami pont egy fiatal számára segítséget jelent, hogy bele tudjon kapaszkodni. Hiszen, akivel bratyiztam, az a cimborám, abba nincs miért belekapaszkodnom, nincs miért bíznom benne, hiszen ő is ugyanolyan, mint én.
Nem könnyű ez a feladat.
Jézus személyére érdemes rátekintenünk, és örömmel fedezhetjük föl mi, szaléziak, hogy Bosco Szent János hogyan tanul Jézustól, az evangéliumok lelkületéből, az evangéliumok Krisztusától példaképpé lenni, és közben eggyé válni a fiatalokkal. Azt látjuk Don Boscónál is, hogy miközben az oratóriumban eggyé lesz velük a játékban, közben kilépve a játékból rájuk tud tekinteni felelős felnőttként, vezetőként. Miközben közösséget vállal velük, tud a vezetőjük lenni, lelkivezetőjük lenni, vagy éppen az életük vezetőjévé válni.
Jézus Krisztus eggyé lesz velünk, és ezt az egységet pont a bűnbánat gyakorlásával fejezi ki. Hiszen nekünk, embereknek mindig van miért bűnbánatot tartanunk. Újra és újra gyengének bizonyulunk, újra és újra a sok jószándék és jóakarat ellenére is ott vannak a hibáink, a töredezettségünk, a vétkeink. És Jézus Krisztus nem hagy el bennünket, hanem ebben a megtört életben, ebben a nehéz krízisben, amit az újboli és újboli megkísértettség és bűnbeesés jelent számunkra, ebben vállal velünk közösséget.
Ez az igazi örömhír, evangélium a mi számunkra.
Jézus Krisztus nem csak a hit boldog óráiban akar velünk lenni, amikor emelkedett a lelkünk és szárnyalunk, hanem pont a krízisben, a megkísértettségben, a bűnből való újrakezdésben, felállásban. Ezt is kifejezi a mai ünnep.
És ugyanakkor más előrevetíti az utat, a szabadulást, a lekapcsolódást a keresztség által. János keresztsége csupán vízzel történt, és a bűnbánat egyfajta gesztusa, kifejezése volt. Szentségi ereje nem. Maga János mondja, hogy „jön majd valaki utánam, aki nagyobb, mint én, és Szentlélekkel fog keresztelni”. Ez nem azt jelenti, hogy van „vízkeresztség” meg „lélekkeresztség”, hanem azt jelenti, hogy a keresztség szentségéről prófétál Keresztelő János, hogy jön majd a Megváltó, aki Isten Szentlelkének erejéből a víz külső szimbóluma mellé oda fogja tenni a Lélek erejét, amely nem csak külsőleg, de valóban egy egész élet teljességében megtisztít és megújít bennünket.
Keresztségünket is ünnepelhetjük a mai napon, a víz szentelésével és a szenteltvízzel való meghintéssel felidézzük és hálát adunk a keresztségünkért.
Ákosnak van egy dala, hogy „Minden most kezdődik el” és valahogy a mi keresztségünkre is így kellene tekintenünk, a kezdetként, amit megkaptunk vagy gyermekkorban, vagy felnőttkorban, amit öntudatlan gyermekként talán szüleink és nagyszüleink hitvallására kaptunk az Egyház közvetítésével Jézus Krisztustól, vagy már felnőtt korban a saját hitvallásunkra. Nem más az értéke ennek. Más az út, de ugyanaz az érték, mindaz a kegyelmi gazdagság és kincs, és hálát adunk érte a Jóistennek, hogy elvezetett bennünket magához, hogy meghívott, hogy nevünkön szólított és a keresztségben új élettel ajándékozott meg bennünket. Ennek a keresztségnek a kegyelme ma is élő, hiszen a keresztségünkből kifolyólag váltunk Isten gyermekeivé, ezért tudjuk megújítani életünket a bűnbánat szentségében, ezért találkozhatunk az eucharisztikus Krisztussal, a Föltámadottal a szentmisében, mert Isten gyermekei lettünk a keresztség által.
Adjunk hálát érte, és szítsuk fel újra és újra ezt a kegyelmet, a keresztség kegyelmét, istengyermekségünk örömét! „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” – hallatszik a szózat. Amikor megkeresztelkedtünk, amikor imádkozunk, amikor jót akarunk tenni, akkor az Atya szózata fölöttünk is elhangzik, hiszen Jézus Krisztusban társörökösök lettünk. Ezt ünnepeljük, ezért adunk hálát Hitvallásunk szavaival is.
P. Ábrahám Béla SDB 2016 január 10-én elhangzott prédikációja.
Szaléziak.HU
