Főoldal / Magyar Tartomány / Történetek a szétszóratás idejéből – És mi történt a szerzetesnövendékekkel?
Történetek a szétszóratás idejéből – És mi történt a szerzetesnövendékekkel?
2020-06-25 Csütörtök | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
szétszóratás • Havasi József atya • visszaemlékezés • tartománytörténet •
Péliföldszentkereszten, a szalézi teológián 1950-ben korábban fejezték be a tanévet, korábbra hozták a szenteléseket. A hallgatókat és a tanárokat azután szabadságra küldték, mert híre jött a gyűjtőlágereknek.
Tarjányi Ferenc atya 1948-ban kezdte a novíciátust Tanakajdon. Szépen kezdődött minden, de egyre több nehézség jött. Az igazgató egyszer rá is kérdezett:
- Hogy akarsz te szalézi lenni? – ezért december 8-án bement a kápolnába és odatárdelt a Szűzanya elé:
- Édes Szűzanyám, kérlek segíts, mert nem tudok semmire se menni.
És mintha elvágták volna, már minden sikerült.
De jöttek a rossz hírek.
1949. január 31-én, Don Bosco ünnepén volt a beöltözés, szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén tették le az első fogadalmat és mentek a többi kispap után Mezőnyárádra. Összesen negyveheten voltak ott akkor.
De újra jöttek a rossz hírek: elhurcolják a szerzeteseket… A jezsuitákat elvitték, az apácákat most viszik „fakarusz”-on, meg sem állnak velük estétől reggelig… A mezőkövesdi jezsuiták jelezték az elöljárónak, hogy mikorra várható az ÁVH-sok megjelenése.
1950. június 13-án, Szent Antal napján gyönyörű, napsütéses idő volt. Az igazgató egy kissé idegesen mondta a mise előtt, hogy ez lesz az utolsó közös szentmise, utána egy órán belül mindenki tűnjön el, mert az ÁVH már körülvette a házat és elvisznek mindenkit.
Elképzelhető, hogy milyen szentmise volt ez… De a Miatyánkban odaadták magukat az Úrnak: „Legyen meg a Te akaratod!”
Szentmise után gyorsan pakoltak, csomagoltak. Csak a növendékeknek kellett menni, a többiek maradtak. A vonatban kérdezgették tőlük a nénik:
- Honnan jönnek maguk, fiatalok?
- Hát, kitört a vakáció…
- Most?
- Igen, most.
- De hát milyen iskolából jönnek?
- Hát…gimnáziumból…
Nem mondhattak semmit, nem tudhatták, melyik sarokban van egy fizetett besúgó, aki őket lesi.
Mezőnyárádon a növendékek között ott volt akkor Havasi József atya, későbbi tartományfőnök is. Hazament Rákosszentmihályra, de nem találta a helyét, végül visszament. A rendtársai, akik ottmaradtak Mezőnyárádon, örültek neki, hogy van velük egy fiatal. Éjszakénként hordták ki a holmikat a házból, mentették, ami menthető. Amit tudtak, biztonságba helyeztek a falusiaknál. Végül június utolsó napjaiban egyik éjszaka rájuk törtek és őrizetbe vettek mindenkit. A rendház lágerré alakult, odahoztak távoli kolostorokból elhurcolt férfi és női szerzeteseket. Nem volt szabad elhagyni a rendház területét. A környékbeli falvakból hoztak nekik élelmet, és iparkodtak felélni, ami csak volt a kamrában, mert tudták, hogy már nem maradhatnak sokáig ott.
Az őrök civilben voltak. Éjszakénként sokszor fölkeltették őket, összegyűjtötték egy teremben és ott ismételten előadták, hogy ha aláírják, hogy önként távoznak és levetik a rendi ruhát, akkor szabadon elmehetnek. Persze, senki sem írta alá.
Két hónapig voltak ott, amikor 1950 szeptemberében a püspöki kar aláírta az állammal a kikélnyszerített megállapodást, hogy megszüntetik a szerzetesrendek működését és szélnek eresztik a szerzeteseket.
Ádám László tartományfőnök és Vámos József titkár együtt végezték a mentő munkát. A szülőhely szerint illetékes főpásztoroknak ajánlották a szalézi kispapokat. A legtöbbet Pétery József váci püspök atyának köszönhetnek a szaléziak, aki több mint húsz szalézi kispapot fogadott be a váci szemináriumba, a saját palotájában adott helyet nekik, ott éltek nála két évig, mindenben gondoskodott róluk.
Az 1951-es esztendőnek a nyarán a szemináriumokban is megtörtént az átvett szerzetes teológusok selejtezése. A szaléziak legtöbbjét a váci, az esztergomi és az egri szemináriumokban sikerült elhelyezni, persze fizetni kellett a súlyos tartásdíjat értük. A selejtezés szerint csak az utolsó évesek maradhattak bent a szemináriumokban, a többinek a civil pálya maradt. Az utolsó évesek a szentelés után egyházmegyés dispozíciót kaptak... A civil munkára kikerült teológusok legtöbben Edelényi István atyának segítettek a fiúkkal való foglalkozásban, játékban, kiránduláskor, a heti pünkösdfürdői napon, amikor is a plébánia fizette az útiköltséget és a belépőket, a szegényebbeknek még a szendvicseket is... Ez a segítség 1956 őszén megszűnt, mert a teológusokat Edelényi István – Pista bácsi – tanulmányaik folytatására külföldre küldte. Ez volt az első nagy tette, mint a Magyar Szalézi Tartomány akkor újonnan kinevezett tartományfőnökének.
Források:
Tarjányi Ferenc SDB, Tarjányi Veronika, Tarjányi Béla: Minden élet egy csoda, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2009
Ádám László SDB: Carmen Miserabile – kézirat
Szerdahelyi Csongor: Józsikám, újra kezdjük!, Don Bosco Kiadó, Budapest, 2014
Szaléziak.HU
