Főoldal / Szalézi világ / Vatikán – Antonio de Almeida Lustosa érsek tiszteletreméltó
Vatikán – Antonio de Almeida Lustosa érsek tiszteletreméltó
2023-06-23 Péntek | #Szalézi világ
szentség •
Ferenc pápa június 22-én magánkihallgatáson fogadta Marcello Semeraro bíborost, a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériumának prefektusát, és felhatalmazta a dikasztériumot hat rendelet közzétételére. Ezek között van az, amellyel elismerik Isten Szolgája Antonio de Almeida Lustosa, a Don Bosco Szalézi Társaságának tagja, Fortaleza érseke hősies erényeit, aki 1886. február 11-én született a brazíliai São João del Reiben, és 1974. augusztus 14-én halt meg szintén Brazíliában, Carpinában.
Antonio de Almeida Lustosa a brazil Minas Gerais államban levő Sáo Joáo dél Rei városában született 1886. február 11-én, a Szeplőtelen Fogantatás első lourdes-i megjelenésének évfordulóján, amely körülmény mélyen rányomta bélyegét. Gyermeki áhítattal fordult a Szűzanya felé, olyannyira, hogy pap korában Szűz Mária költőjeként írták le.
Szüleitől jó keresztény és emberi nevelésben részesült. A földműves családban áldozatos lelkületre és a munka értékelésére tanították.
A szaléziak néhány évvel korábban nyitották meg Don Bosco kollégiumukat Cachoreira do Campo-ban, ahova Antonio tizenhat éves korában belépett. Két évvel később elhatározta, hogy szalézi szerzetes lesz. Intellektuális képességeivel és buzgó vallási életével kitűnt a többiek közül. 1906-ban letette első szerzetesi fogadalmát, majd három évvel később örögfogadalmat tett. 1912. január 28-án, 26 éves korában pappá szentelték.
A renden belül különféle megbízatásokat kapott. 1916-ban igazgató és újoncmester volt Lavrinhasban, a Colégio São Manoelben. Miután a Bagé Mária Keresztények Segítsége középiskola igazgatója és a hozzá csatolt plébánia segédplébánosa volt, 1925-ben felajánlották neki Uberaba, egy munkások és bányászok lakta egyházmegye püspöki címét. Azt szerette volna, hogy február 11-én szenteljék fel, azon a napon, amikor a Szűzanya megjelent az életében.
1928-ban áthelyezték Corumbába, Mato Grosso államba, majd 1931-ben Belém do Pará érsekének nevezték ki, a hatalmas Norte-i egyházmegyébe. Itt tíz évig dolgozott, mindig nagylelkűen, felajánlva áldozatait.
1941-ben egy másik fontos székhelyre, Ceará állam fővárosába, Fortalezába helyezték át. Itt 22 éven keresztül adta tudásának legjavát, intenzíven megélve Don Bosco mottóját: „Da mihis animas”. A társadalmi igazságosság püspökének tartották. Rájött, hogy az evangelizáció első lépéseként a legszegényebb emberek és családok méltóságát kell visszaadni. Számos szociális és karitatív jellegű kezdeményezéssel és tevékenységgel együtt több mint 30 új plébániát, 45 rászorulók iskoláját, 14 egészségügyi központot Fortaleza külterületein, a Szociális Szolgálat Iskoláját, kórházat São José-ban és Cura d Ars-ban, hogy csak néhányat idézzünk fel a püspöki hivatalának tulajdonított legfontosabb munkák közül.
A lelkek gondozásáról sem feledkezett meg soha, tevékenysége különösen a katekétáról, az oktatásról, a lelkipásztori látogatásokról, a hivatások növekedéséről, a Katolikus Akcióban látott értékről, a legszegényebbek életkörülményeinek javításáról, a munkások jogainak védelméről, a papság megújításáról figyelhető meg. Létrehozta a Pre-szemináriumot, a „Fatimái Madonna” Szentélyt, és a „Cearai Nagyboldogasszony” rádióállomást. A parasztcsaládok segítésére megalapította a „Józsefek” Kongregációját, akik mostanra már Brazília több államában is jelen vannak.
Don Boscóhoz hasonlóan Lustosa atya is termékeny író volt, több műfajban is: teológia, filozófia, lelki tanulmányok, szentek élete, irodalom, geológia, botanika. Művészi téren is nagyon tehetséges volt: a fortalezai katedrális üvegablakai az ő munkáját dicsérik.
1963-ban, 38 év aktív püspöki munka után visszavonult a carpinai szalézi házba, ahol életének utolsó tizenegy évét töltötte. Egy esés következtében combcsontja eltört, tolószékbe kényszerült és példája lett a szenvedés, az Isten akaratának teljes és feltétel nélküli elfogadásának. 1974. augusztus 14-én meghalt. Holtteste a fortalezai katedrálisban nyugszik.
"Lustosa érsek nagy aszkéta volt – jegyezte meg Pierluigi Cameroni atya, a Szalézi Család szenttéavatási ügyeinek főposztulátora. – Olyan hajthatatlan akarattal volt felruházva, ami meghazudtolta a benne égő tüzet. Szegényesen élt: »Nincs semmim«, írta végrendeletében. Alázatos imádkozó ember volt, aki a bűnbánat szentelte magát. Tudta, hogyan kell mindenkihez közeledni, különösen a legrászorultabbakhoz, és teljes mértékben elkötelezte magát Isten országának ügye mellett: »Folytatnám itt csak azért, hogy a Miatyánkért dolgozzak: szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod; a püspök programja mindig ugyanaz: teljesíteni kötelességét!«”
ANS-Vatikán/Szaléziak.HU
