Főoldal / Szalézi világ / "A második" - Paolo Albera rendfőnökké választása
"A második" - Paolo Albera rendfőnökké választása
2021-08-17 Kedd | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Ebben az évben ünnepli a Szalézi Család Paolo Albera (1845–1921) halálának századik évfordulóját, aki Don Bosco második utódja volt a Szalézi Szent Ferenc Társasága élén. Megválasztására 1910. augusztus 16-án került sor Valsalicéban, a Külföldi Missziók Szemináriumában, a Don Bosco és Don Rua síremlékével szemben lévő teremben. A korabeli Bollettino Salesiano megsárgult lapjairól értesülhetünk a választás körülményeiről, sőt, Don Bosco egy látomásáról is, amelyben ezt már sokkal korábban megjósolta:
A választásokon jelen volt minden szavazásra jogosult, vagyis az Egyetemes Tanács tagjai, az egyetemes titkár, mons. Costamagna püspök, az egyes tartományok tartományfőnökei és küldöttei, a torinói Szalézi Oratórium igazgatója, végül az egyetemes prokurátor és helyettesei. 73-an voltak jelen, csak mons.Giovanni Cagliero, Mexikó és az Észak-Amerikai Egyesült Államok Tartomány tartományfőnöke, akire hirtelen rosszullét tört rá, valamint Matto Grosso küldöttje hiányzott.
A szabályoknak megfelelően a főprefektus által összehívott káptalan Mária mennybemenetele ünnepén, augusztus 15-én ült össze. 17 órakor találkoztak a Szalézi Szent Ferenc-templomban, ahol a Veni Creator eléneklése után Don Rinaldi, mint prorektor, felolvasta a Szalézi Társaság Alapszabályának a közgyűlések munkájáról szóló cikkelyét, és rövid tájékoztatást adott hozzá, meghatottan felidézve Don Bosco és Don Rua emlékét, és kiemelve a megkezdett találkozó fontosságát. Következett a szentségi áldás, amely után a résztvevők a terembe mentek a találkozó megnyitására.
Miután elvégezték a különféle előírt formaságokat, felolvasták a Szentatya nagyon értékes levelét, mely arra buzdította a választókat, hogy arra szavazzanak, akit „Istenben a legalkalmasabbnak ítélnek a Szabályzat valódi szellemének fenntartására, a szerzetesi intézmény valamennyi tagjának a tökéletességre ösztönzésére és irányítására, valamint a jótékonysági és vallási művek felvirágoztatására”, amelyeknek a szaléziak szentelték magukat.
A pápai iratot egy hosszú és nagyon szeretetteljes levél követett Rampolla bíborostól, a szaléziak tiszteletreméltó védnökétől, aki atyai szeretettel kívánta „Don Bosco és Don Rua méltó utódjának azt, aki tudja, hogyan kell bölcsen megőrizni művüket, sőt, növelni azt...”
Egyéb előzetes tennivalók után az első ülésszak lezárult.
Másnap, augusztus 16-án és Don Bosco születésének 95. évfordulóján az elektorok kora reggel összegyűltek a templomban, hogy ünnepélyes gyászmisében emlékezzenek meg a néhai Don Ruáról. Giuseppe Fagnano püspököt, Dél-Patagónia és a Tűzföld apostoli prefektusát Don Cogliolo és Don Manfredini tartományfőnökök segítették.
A második ülést 9.30-kor nyitották meg. Először is létrehozták a titkári és az ellenőrző hivatalt, amelyek a titkos szavazási folyamat szabályos lebonyolítását biztosították. A megválasztott személynek, a jelenlévők számának megfelelően legalább 38 szavazatot kellett összegyűjtenie.
10.55-kor megkezdődött a szavazatszámlálás, és azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy Paolo Alberát már az első szavazással megválasztják; valójában, a rá leadott voksok hamar elérték az említett számot. Ezután meleg taps tört ki, és mindenki felállt, hogy tisztelegjen Don Bosco második utódja előtt, míg az újonnan megválasztott sírva fakadt.
Miután a lelkesedés lecsillapodott, 11 perc alatt befejeződött a szavazás, amely Don Alberát választotta a Szalézi Társaság új rendfőnökévé, a szavazatok nagy többségével. Amikor Don Rinaldi, miután először meghajolt az új rendfőnök előtt, kihirdette a választás hivatalos eredményét, ismét felhangzott a taps, amely hevesen és hosszan folytatódott; majd a megválasztott sápadtan és remegve felállt, és nehezen ejtette ki ezeket a szavakat:
„Köszönöm a bizalom és megbecsülés jelét, amelyet nekem adtatok, de attól tartok, hogy hamarosan újabb választásokat kell tartani!”
A jelenlévők érzelmei felfokozódtak az új rendfőnök szerénységét látva, de boldog lelkesedésbe csaptak át, amikor Don Rinaldi egy lezárt borítékot felmutatva azt mondta, hogy az kedves emléket tartalmaz. És elmesélte, hogy 1877. november 22-én, amikor Szent Károlyt ünnepelték a Borgo S. Martino azonos nevű kollégiumában Casal Monferrato közelében, ő, húszéves fiatalemberként, egy asztalnál ült Mons. Ferrè püspökkel, Don Boscóval és néhány más meghívottal együtt a szalézi intézet ebédlőjében. Kevesen voltak csak jelen. Szóba kerültek a küzdelmek, melyeket Don Alberának kellett megvívnia hivatása érdekében. A püspök megkérdezte, vajon állhatatos maradt-e a kísértések pergőtüzében. Don Bosco azt felelte: „Don Albera nemcsak ezekből a küzdelmekből került ki győztesen, hanem még sok más hasonló diadalban lesz része, s ő lesz az én második… – nem ejtette ki a szót világosan, hanem tenyerével végigsimította homlokát, s úgy maradt valami távoli látomásba merülve, majd így folytatta – Óh, igen, Don Albera valamikor nagy szolgálatot tesz még nekünk!”
Don Rinaldi azzal zárta a történetet, hogy kijelentette, hogy soha nem felejtette el azt a napot, és hogy ettől kezdve meg volt győződve arról, hogy csakis Don Albera lehet Don Bosco második utódja, senki más. Valójában, még Don Rua halála előtt feljegyzést készített a fent említett beszélgetésről, és tudatta néhány szalézival, köztük Don Lemoyne egyetemes titkárral, hogy a prófétai bejelentés emléke soha ne vesszen el.
Délben a Mária Keresztények Segítsége-szentély harangjai ünnepélyesen megszólaltak, és sok rendtárs sereglett össze Valsalicében, akik lelkesen tisztelegtek az új elöljáró előtt. Másnap délelőtt a Segítő Szűz Mária Leányai Intézmény főnöke is megérkezett, és nem sokkal dél után mons. Giovanni Marenco, Massa Carrara püspöke.
biesseonline.sdb.org/Szaléziak.HU
