Főoldal / Magyar Tartomány / A szaléziak Szűz Mária-tiszteletéről
Október 7-e a Rózsafüzér Királynőjének ünnepe. A szalézi Alapszabály 92. cikkelye ezt emeli ki: „Naponta elimádkozzuk a rózsafüzért.” Valóban: a szaléziak világszerte imádkozzák a rózsafüzért egyénileg vagy közösségileg. Különös az idős és beteg szaléziak kezében látható rózsafüzér, amely az erős ima eszköze. Amikor a rózsafüzért imádkozzuk, Jézus misztériumába lépünk be.
Don Egidio Viganò, Don Bosco VII. utódja, a Szent János szenvedéséről szóló beszámolón elmélkedve arra döbbent rá, milyen jelentősek a haldokló Jézusnak anyjához intézett szavai: „Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.” (Jn 19,26-27)
Szent János apostol attól a pillanattól kezdve helyet készített Máriának otthonában. Ez egyben nekünk, a Szalézi Családnak szóló krisztusi végrendelet és program is. Ma az egész Szalézi Családnak újra kell vizsgálnia Mária szellemi anyaságának valóságát, és újra kell élnie e tanítvány magatartását és elszántságát. Az evangélista megerősítését saját megújulási programunkká kell tennünk, hogy „helyet teremtsünk a Szűzanya számára otthonunkban!” Így mi is „szeretett tanítványok” leszünk, mert jobban odafigyelünk keresztségi örökbefogadásunkra, és kézzelfogható módon megtapasztaljuk Mária anyaságának jótékony hatásait.
Valójában a feltámadás nem a halandó életbe visszatérés, mint Lázárnál, akit Jézus feltámasztott, hanem húsvéti átalakulás. Az új élet hatékony teljessége, a gonoszt és a halált legyőző, Isten dicsőségében való részesedés az emberi faj két tagjában talált konkrét megvalósulást: Jézusban és Máriában!
A húsvéti feltámadást mindketten az első gyümölcsként és egy megújuló emberi faj kezdeteként élik meg. Ők az új férfi és az új nő: a második Ádám és a második Éva. Őket szemléljük, de nemcsak azért, hogy példájukat kövessük, sem célként, hogy elérjük, hanem pontosabban: bennük fedezzük fel számunkra az új élet egyetlen hatékony forrását.
Tehát a feltámadásban való hit: Krisztus felemelkedett és Máriát felvitték a mennybe. Ez nem azt jelenti, hogy ők most valamilyen távoli bolygón élnek, és csakis valamiféle rendkívüli csillagászati repülés által érhetik el a Földet; inkább azt jelenti, hogy értünk vannak, jelen vannak számunkra és tevékenykednek a mi világunkban a Feltámadás új húsvéti valóságán keresztül.
A Szent Szűz tehát ezért az Egyházban a szószólunk, a segítő és a közvetítő, mert az Egyház úgy érzi, hogy Szűzanya az anyai szeretetével gondoskodik Fiának testvéreiről, rólunk, akik még mindig veszélyek és nehézségek között élünk a földön, míg el nem vezetjük áldott otthonunkba. Amikor úgy döntünk, hogy utánozzuk a szeretett tanítványt, amikor Máriának helyet biztosítunk otthonunkban, az azt jelenti: mélyrehatóan akarjuk tanulmányozni a feltámadás szilárd valóságát az egyházi hagyomány szemszögéből és Don Bosco szellemében.
Don Bosco maga is ezt fejezte ki Cagliero János szalézi bíborosnak címezve: „A Szűzanya azt kívánja, hogy tiszteljük őt a Keresztények Segítségének címével; az idők olyan szomorúak, hogy valóban szükségünk van a Legszentebb Szűzanyának a segítségére a keresztény hit megőrzésében és védelmében.”
Mi is súlyos és soha nem látott veszélyek idején élünk, akár társadalmi és politikai témakörben, akár a hívők hitének, az Egyház életének és lelkipásztorai szolgálatának és az ifjúság nevelésének területén. Don Bosco nem véletlenszerűen jutott el a Segítő Szűz iránti tisztelethez, nem is függött ez semmilyen „helyi” Szűz Mária-jelenéstől; mindez inkább olyan szellemi és apostoli gondolkodás érlelődése, amely az egymást követő történelmi körülmények között fejlődött és vált világossá.
Don Bosco Szűzanya iránti érzéseinek csúcspontját a Keresztények Segítsége titulus jelképezi: szószóló, segítő, az ifjúság anyja, a keresztény nép védelmezője, az ördög legyőzője, a nehéz helyzetben lévő Egyház oltalmazója, a pápának és a gonosz erők által gyötrött püspököknek a megmentője.
Elég felidézni a Lorenzone művész úrral folytatott beszélgetést: Don Bosco azt kérte tőle, hogy Szűz Máriát óriási egyházi dinamikus személyként ábrázolja. Vagyis a valdoccói bazilika oltárképét nézve felfedezzük a szalézi szellem összefüggését az egyház apostolkodásával, illetve a kapcsolatát a Segítő Szűz Mária iránti tiszteletével.
A híres álomban, amikor még csak kilenc éves volt Bosco János, Mária a missziós projekt jelentőségteljes személyiségeként jelent meg, olyan nőként, aki különleges lelkipásztori érdeklődést mutatott a fiatalok iránt; valójában „pásztornőként” jelent meg. És meg kell jegyeznünk, hogy nem Bosco János választja Máriát, hanem Mária kezdeményezi a választást; Fiának kérésére ő lesz hivatásának serkentője és vezetője.
Caviglia atya ezt írja: „Don Bosco számára mindenekelőtt Mária, a Szűzanya. Elhagyunk minden díszítő címet, amikor a Mária iránti tiszteletről beszélünk. Mégis, természetes lenne feltenni a kérdést: Melyik Madonna volt Don Bosco kedvence? Kinek szentelte magát Savio szent Domonkos? A válasz: mindegyik és semelyik.”
Bosco János gyermekkori kedvence a Vigasztaló Szűzanya volt, a torinói környék védelmezője, és Margit mama a Vigasztaló Szűzanya oltalmára bízta a kicsi Bosco Jancsit. Aztán Don Bosco fiatal papként erős katolikus szellemmel ragaszkodott a Szeplőtelen Szűz Máriához. A Szeplőtelen Mária hosszú ideig az ő Madonnája lett, a Szeplőtelen Fogantatás (1854) dogmájának kihirdetését követően és a Lourdes-i jelenések (1858) után. A Szeplőtelen Szűzről kapta nevét az a mozgalom, amely Savio Domonkost és a jövőbeli Szalézi Társaság első tagjait is egybe vonta. Párhuzamos előkészítés zajlott Mornesében a Segítő Szűz Mária Leányai Intézmény megalakításával, amely eredetileg Szeplőtelen Mária Egyesületként lett létrehozva.
Nyilvánvaló, hogy Don Bosco túllépett a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának „formális” aspektusán, úgy, hogy soha nem állt meg egyszerűen Mária egyéni méltóságának nagyságán, a kegyelem teljességén, hanem mindig arra törekedett, hogy azokat objektívan szemlélje Krisztus Anyjának és minden embernek, különösen a Krisztusi népnek összefüggésében.
Don Bosco egyértelműen arra vágyódott, hogy Szűz Mária nyújtson segítséget és védelmet ifjúságnevelési tevékenysége során. 1862 előtt már elkezdte írni az Auxilium Christianorum címet az íróasztalán elrendezett képeken, bár akkor még nem jelent meg hivatalosan sem fő, sem írott címként. De már egyre több jel mutatta, akár az Egyház körülményeiből, akár Bosco János hivatásának természetéből fakadóan, hogy Máriát, a Szeplőtelent tekinti a védelmezőnek, aki legyőzi és megtöri a gonosz kígyót.
Az 1860-as években, különösen 1862-től Don Bosco Mária, a Keresztények Segítsége titulus mellett döntött. Ez maradt a végső választása. Azt is tudjuk, hogy Don Boscó álmában a két oszlopról pontosan 1862-ben Mária a Keresztények Segítségeként jelent meg, és az akkor építkezés alatt álló bazilika elnevezése is Mária anyai és segítő jelenlétéről tanúskodott.
Tudniillik egy lelkiség csak akkor méltó a nevéhez, ha szerves egészet alkot, ahol minden elemnek megvan a maga pontos helye és funkciója. Eltávolítani, figyelmen kívül hagyni vagy elnyomni ezt vagy azt az elemet az egész pusztulását jelentené.
A Keresztények Segítsége iránti különös tisztelet, amint láttuk, a „szalézi jelenség” szerves részét képezi, mert létfontosságú rész ebben az egészben. Értelmetlen lenne, sőt pusztító, ha megpróbálnák elválasztani lelkiségünket a Segítő Szűz iránti tisztelettől. Mária, a Keresztények Segítsége iránti tisztelet tehát karizmánk alapvető része.
Don Bosco utolsó szavai így hangzottak: „A Boldogságos Szűz Mária minden bizonnyal továbbra is megvédi a Társaságunkat és a Szalézi Családot, ha folytatjuk a belé vetett bizalmunkat és előmozdítjuk az iránta való tiszteletünket.”
Újonnan bíborossá tett rendfőnökünk, Ángel Fernández Artime címerének második részében, a bal felső sarokban látható az „MA” monogram, amely Máriára, a Keresztények Segítségére utal. Mint Don Bosco utódja, szalézi bíborosunk a Mária, a Keresztények Segítsége monogrammal arra az édesanyára emlékeztet minket, akire Don Bosco rábízta a kongregációt, és akinek imáit ajánlotta.
Ígérjük Don Boscónak mi is, hogy valóban a Segítő Szűz Mária oltalmára bízzuk magunkat, és úgy cselekszünk, mint valódi fiai és leányai!
P. Derosi Raja SDB/Szaléziak.HU
