Főoldal / Szalézi világ / Monferrato lankáin túl - a rendfőnök július-augusztusi üzenete
Monferrato lankáin túl - a rendfőnök július-augusztusi üzenete
2021-07-23 Péntek | #Szalézi világ | KIEMELT | ARCHIVÁLT
Don Bosco egész pedagógiája benne rejlik az “őszi sétákban”. Családiasság és barátság, öröm és szórakozás. Van idő a sétára, ahogy végigsétálunk életünk erdején, van lehetőség a beszélgetésre, barátkozásra. Don Bosco a felnőtt, aki elkíséri útjukon a fiatalokat. Kedves és jó.
2015 augusztusa volt. Pontosabban augusztus 15-e délután, amikor Don Bosco születésének 200.k évfordulóját ünnepeltük 5200, a világ minden tájáról összegyűlt fiatallal együtt (Sym Don Bosco). Mi, szervezők először azt terveztük – kissé elrugaszkodva a valóságtól -, hogy mind az 5200 fiatallal együtt elzarándokolunk Torinóból Becchibe, ahol Bosco Szent János született. Nagyjából 35 km lett volna az út. De aztán le kellett tennünk erről a tervünkről, mert nagyon nehezen tudtuk volna tartani a program időkereteit ennyi vidám fiatal résztvevővel. Végül egy egyszerűbb megoldás mellett döntöttünk, amely kapcsolódott Don Boscónak a fiaival megtett őszi sétáihoz. Castelnuovóban kezdtük az utat, ahol Bosco Jánost megkeresztelték, és ahol egyik “első miséjét” mondta.
Így aztán egy 8 kilométeres távot tettek meg a fiatalok Becchi-ig a szakadó esőben. A záport a meteorológia előre jelezte, és percre pontosan meg is érkezett. De az ég simogatásának tűnt azoknak a fiataloknak, akik ázott ürgeként érkeztek meg végül Becchibe.
Elképzelték Don Boscót a fiai között, kenyérrel megpakolva ebédre és uzsonnára, és a “banda” hangszereivel a vidám és lármás esték számára a falvakban, ahol a napot töltötték.
És tudjátok mit? Mindennek a hátterében van egy nagyon értékes nevelési és lelkiségi perspektíva.
Magam is ki tudnám bővebben fejteni ezt a gondolatot, de inkább átadom a szót egyik rendtársamnak, José Miguel Núñeznek, aki remek “tollforgató”:
“Don Bosco éveken keresztül Becchiben ünnepelte a Rózsafüzér Királynéja napját, ahová természetesen a fiai is örömmel elkísérték.
Az oratórium legjobbjai voltak ott. Mindannyiuk számára fantasztikus jutalom volt, hogy néhány napot Don Boscóval tölthettek. Kezdetben még kevesen voltak, de hamarosan több mint százan lettek.
Az első állomás mindig Don Bosco szülőhelye volt, szeretett otthona, ahol a testvére Giuseppe látta őket vendégül. Jobb híján a magtárakban és istállókban szállásolta el őket, és gondoskodott minden szükséges dologról. A fiúk nem kevés kellemetlenséget okoztak, de a jó Giuseppe tudta, hogyan kell kedvesen elrendezni a kisebb-nagyobb problémákat.
1858 után Don Bosco igazi felvonulásokat szervezett a Torino közelében lévő településeken keresztül. Az utat előre megtervezte, a barátok, jótevők fogadták őket otthonaikban és készítettek nekik némi uzsonnát. Gyümölcs, frissen sült kenyér, sajt sohasem hiányzott. A helyiek szívesen segítettek a szent hírében álló papnak, aki próbálta a fiúk okozta zűrzavart némileg csillapítani, nem mindig sikerrel.”
A földművesek is abbahagyták a munkát
Don Bosco egyik fiától, don Anfossitól, első kézből értesülhetünk, milyenek is voltak ezek a felejthetetlen, örömteli napok: “Szívesen gondolok az izgalmas utakra, tele voltam örömmel és jókedvvel. 1854 és 1860 között hat alkalommal jártam be Don Boscóval Monferrato vidékét. Száznál is többen voltunk, és már akkor láthattuk, hogy Don Bosco a nép előtt az életszentség hírének örvendett. Minden utunk diadalmenet volt. Nemcsak a plébánosok, hanem a polgári élet vezetői is látni akarták a torinói papot. A lakosok kikönyököltek az ablakukba, vagy a házak ajtajai előtt álltak, és a földművesek is abbahagyták a munkát, mert látni akarták a Szentet (...).”
Don Bosco egész pedagógiája benne van ezekben az “őszi sétákban”. Családiasság és barátság, öröm és szórakozás. Van idő a sétára, ahogy végigsétálunk életünk erdején, van lehetőség a beszélgetésre, barátkozásra. Don Bosco a felnőtt, aki elkíséri útjukon a fiatalokat. Kedves és jó. Egy jó szó mindenkinek, cinkos összekacsintás és együttérzés azokkal, akiknek nehezebb elérni a célt.
A zene és a szentmise boldogsággal és lelkesedéssel töltötte el azoknak a fiataloknak a szívét, akik csodált atyjuk mellett lehettek, akinek oly sokat köszönhettek. Don Bosco fiainak megérkezése azokba a kis falvakba, összerendezett sorokban, zeneszóra, egészen felejthetetlen élmény lehetett.
Isten is elkísérte őket
A fiúk tele voltak “örömmel és jókedvvel”. Don Bosco egyik ujjával minig az eget érintette, míg élvezte fiataljainak mosolyát és énekét. Nem hiányzott soha az ima és a szentségi áldás sem a település templomában. Mert Isten is elkísérte őket.
A családias hangulatú út során az Atya szeretete megtöltötte lelküket bizalommal, és anélkül, hogy tudták volna, sokan közülük már mellette folytatták tovább útjukat az életben. Monferrato lankáin túl is.
Arra gondolok, mennyire fontos elhívni fiataljainkat, akik közül sokan teljesen elmerültek a digitális világban, hogy valós emberi találkozásaik legyenek (nem kisebb-nagyobb kijelzőkön keresztül), meghallgatni őket, együtt nevetni, csendben együtt imádkozni, megcsodálni a naplementét, megtapasztalni azt az örömet, amikor az idősek köszöntik egymást, akik a házuk előtti kispadon pihennek, és nézik ki jár arra, elégedetten, egy teljes élet vége felé.
A pápa szavaival búcsúzom, amit az Egyetemes Káptalan alkalmával intézett hozzánk, mert bízom benne, hogy képesek vagyunk még "álmodni és másokat is erre késztetni".
Szívem minden szeretetével kívánok nektek boldog nyarat.
Ángel Fernández Artime, rendfőnök
Szaléziak.HU
