Szent József, a tekintély és az apaság modellje
2023-03-17 Péntek | #Egyház
Március 19-én ünnepeljük Szent József ünnepét, azt a liturgikus ünnepet, melyet erőteljesen megélünk a Szalézi Családban, mivel Don Bosco rendje egyik védőszentjének fogadta Szent Józsefet. Általában hozzá fordulunk, hogy rábízzuk az utazást, a munkálatok gazdasági szükségleteit, a civil intézményekkel való kapcsolattartás nehézségeit, valamint a belső életet, a földi zarándoklat utolsó pillanatait.
Ebben az időszakban, amikor az Egyház zsinati utat él meg, Szent József a tekintély és az apaság mintája az átalakulás folyamatában részt vevő közösségek számára.
Ferenc pápa a „Patris Corde” (Apostoli szívvel) kezdetű apostoli levelében, amelyet Szent József egyetemes Egyház patrónusává nyilvánításának 150. évfordulója alkalmából tettek közzé, Szent Pálra hivatkozva megjegyzi, hogy apasága konkrétan abban nyilvánult meg, hogy „életét áldozattá tette, a megtestesülés misztériumának és a hozzá kapcsolódó megváltó küldetésnek a szolgálatába állította; élt törvényes felhatalmazásával, mely a Szent Család felett megillette, hogy önmagát, életét, munkáját teljesen a Szent Családnak szentelje; a házastársi szeretetre szóló emberi elhivatottságát önmaga emberfeletti feláldozásává változtatta, szívével és minden képességével együtt, és szeretetét a házában felcseperedő Messiás szolgálatába állította”.
Ő tehát mindenekelőtt "szeretett atya", mert a tekintély csendes és fényes példája, amely üdvözli a Szentlélek által Máriában megteremtett Életet, és gondoskodik róla, a fokozatos visszavonulás logikája szerint, hogy helyet adjon a Másiknak. József nem mond le szerepéről az életébe betörő váratlan misztériummal szemben, hanem kreatívan újraértelmezi azt a Hit fényében. Ő először hagyja magát átalakítani az Ige által, amely az angyalon keresztül éjszaka álmában eljut hozzá. A kiszámíthatatlanban megragadja a lehetőséget, hogy példátlan módon élje meg a házastársi és apai feladatot, bátran lemondva a közvélemény által érvényesnek elismert megszokott modellekről.
Ferenc pápa hangsúlyozza: „József boldogsága nem az önfeláldozás logikájában, hanem az önajándékozás logikájában rejlik. Sosem látunk ebben a férfiban frusztrációt, hanem csak bizalmat. Huzamos hallgatása nem panaszokat, hanem állandó, konkrét bizalmi gesztusokat feltételez. A világnak apákra van szüksége. A világ elutasítja az uralkodókat, vagyis elutasítja azokat, akik mások birtoklásával akarják saját ürességüket betölteni; elutasítja azokat, akik összekeverik a vezető szerepet a parancsolgatással, a szolgálatot a szolgalelkűséggel, a vitát az elnyomással, a szeretetet a segélyezéssel, az erőt a pusztítással. Minden igazi hivatás önmagunk odaajándékozásából születik, ami az egyszerű áldozatvállalás érett formája. A papi hivatásban és a megszentelt életben is ilyen érettségre van szükség. Ahol egy hivatás, legyen az házas, cölebsz vagy szűzi hivatás, nem éri el az önajándékozás érettségét, hanem megáll a pusztán áldozati logikánál, akkor ahelyett, hogy a szeretet szépségének és örömének a jele lenne, félő, hogy a boldogtalanság, a szomorúság és a csalódottság kifejezésévé válik.”
Mint tudjuk, a "tekintély" – „autorità” szó etimológiájában a latin "augere" igéhez kapcsolódik, amelynek jelentése "növekedni". Csak az, aki a másikat hitelesebbé, szabadabbá, kreatívabbá teszi, gyakorolja a hatalmat. Aki nem tud meghátrálni, evangéliumi értelemben lemondva önmagáról, az gyakorol hatalmat. Mert a hatalom velejárója a megosztás, az ellenszegülés, az elszigetelődés. Nincs jó hatalom.
A zsinati közösségek tehát nem azok, amelyekből hiányzik a tekintély és a kormányzás, hanem azok, amelyekben ki-ki, lemondva a hatalom csábításáról, szabadon, felelősségteljesen, kreatívan éli meg feladatát, a jelenlét és a gondoskodás stílusában végezve szolgálatot.
www.cgfmanet.org/Szaléziak.HU
