Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube
#SZALÉZI VILÁG >
#Magyar Tartomány
Vissza a főoldalra << 12...169170171172173174175...205206 >>
Katonazenekarral fogadták Sándor István szülőhelyén Don Boscót
Katonazenekarral fogadták Sándor István szülőhelyén Don Boscót

Az ifjúság atyjának és tanítómesterének nevezte Bosco Szent Jánost Boldog II. János Pál pápa nyomán a váci püspök. Beer Miklós a rendalapító ereklyéjének szolnoki fogadása alkalmából mutatott be szentmisét.

A szalézi iskola vidámsága
A szalézi iskola vidámsága

Nyergesújfalun a magyar szaléziak 1919-ben alapított középiskolájában a helyi Szent Mihály templom előtt várták az ereklyét kedden reggel, érkezését zászlók lobogtatásával és az iskola rézfúvósokból álló zenekarával..

A jégeső sem tudta megállítani Don Boscót
A jégeső sem tudta megállítani Don Boscót

Dorogon a helyi plébános, Maly László nagyon lelkesen várta az ereklye érkezését. A dorogi Szent Borbála-templom előtti tágas térre álmodta meg a fogadását a bányászzenekar és énekkar szereplésével, sok színes léggömbbel,..

Budapest, Szent István-bazilika
Budapest, Szent István-bazilika

Pontban 15 órakor gördült be az ereklyét szállító teherautó a bazilika előtti térre, ahol Snell György plébános, c. apát lelkes fiatalok csoportjával már várta. Az üdvözlés után elsőnek az albertfalvi Don Bosco Katolikus..

Don Bosco mosolyog
Don Bosco mosolyog

Kedden este a Szent István-bazilikától gyalog, fáklyás menetben vitték át Bosco Szent János ereklyéjét a szaléziak óbudai központjába, a Segítő Szűz Mária-kápolnába a Bécsi útra. Mindenki arra kíváncsi: hányan voltak, akik..

Pécs - Közösségek ünnepe Don Boscóval
Pécs - Közösségek ünnepe Don Boscóval

Egy kiadós vihart átvészelve este 11 órakor az ereklyét kísérő konvoj befutott a pécsi dóm elé, ahol Udvardy György pécsi megyés püspök és a hívek gyertyákkal várták. Annak ellenére, hogy késő éjszaka volt, nagy szeretettel..

Don Bosco hazatért
Don Bosco hazatért

Déli egy órakor indult ismét útnak az ereklye, most Péliföldszentkereszt felé, ahol szabadtéri szentmisére várták. Mivel előző este kiadós eső áztatta az erdei talajt, nem kis kihívás volt eljuttatni az ereklyét az erdei..

Veszprémben is „hazajött” Don Bosco
Veszprémben is „hazajött” Don Bosco

Az ereklyét a börtön után a veszprémi Óváros térre hozták, ahol Márfi Gyula érsek köszöntötte, majd a meredek utcákon a helyi cserkészek segítségével kísérték fel a Szentháromság térre. A fúvósokkal vezetett menetet a..

Don Bosco extrákkal
Don Bosco extrákkal

Pünkösdvasárnap Don Bosco ereklyéjének jelenlétében zajlott az ünnepi szentmise a veszprémi Szent Mihály székesegyházban. A katekumenek bérmálása, keresztelés és az ereklye előtti tiszteletadás is belefért a Márfi Gyula püspök..

Don Bosco börtönbe ment
Don Bosco börtönbe ment

A börtönparancsnok, Németh Éva kérte, hogy Don Bosco ereklyéjét hozzák el a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe, ahol a mintegy félszáz fogvatartott várta a különös látogatást, amelyre május 18-án került sor.

Csorna, Győr, Don Bosco
Csorna, Győr, Don Bosco

Szombathelyen éjszakára sem hagyták magára Don Boscót, a fiatalok, szalézi munkatársak és Don Bosco-tisztelő hívők felváltva virrasztottak az ereklye mellett.  Reggel Csány Péter igazgató, plébános és egy csoport kitartó hívő..

Don Bosco megérkezett!
Don Bosco megérkezett!

A szlovéniai Veržej szalézi házában búcsúztatták a szlovén szaléziak Bosco Szent János ereklyéjét. A bensőséges szertartás végén hálát adtak a rendalapítóval együtt töltött napokért, majd Janez Potočnik szlovén..

BOLDOGGÁ AVATÁS: OKTÓBER 19., BUDAPEST!
BOLDOGGÁ AVATÁS: OKTÓBER 19., BUDAPEST!

Ferenc pápa meghatározta Sándor István boldoggá avatásának időpontját: 2013. október 19., szombat, Budapest.  Boldoggá avatja: Angelo Amato szalézi érsek, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa.   A Don Bosco..

Száz éve született
Száz éve született

A magyar szaléziak letelepedésének évében, 1913-ban, május 14-én született Edelényi István atya, sokak számára csak "Pista bácsi", aki a legnehezebb időben, 1956 – 1981 között kapott tartományfőnöki megbízatást, amikor a..

A Szaléziak Magyarországon jubileumi díszalbum kiemelt helyen a Szent István Könyvhéten
A Szaléziak Magyarországon jubileumi díszalbum kiemelt helyen a Szent István Könyvhéten

A XXI. Szent István Könyvhét kiemelkedő köteteit Sarbak Gábor, a Szent István Társulat elnöke mutatta be, köztük a Don Bosco Kiadó: Szaléziak Magyarországon című jubileumi díszalbumát, amelyhez Erdő Péter bíboros, prímás,..

Vissza a főoldalra << 12...169170171172173174175...205206 >>
Friss hírek
Argentína - Közösségi hálózatok: a kapcsolódás terei?

Argentína - Közösségi hálózatok: a kapcsolódás terei?

#Szalézi világ 2025-07-12, Tegnap

A közösségi hálózatok a mindennapi élet részét képezik, különösen a gyermekek és serdülők számára. Ezeken a csatornákon keresztül..

Lelkigyakorlat régebb óta fiataloknak 2025.

Lelkigyakorlat régebb óta fiataloknak 2025.

#Magyar Tartomány 2025-07-12, Tegnap

A Szalézi Munkatársak Egyesülete idén is meghirdeti a megszokott lelkigyakorlatát, amelyre elsősorban az idősebb korosztályhoz tartozó..

Tevékeny remény – az inzulin felfedezése

Tevékeny remény – az inzulin felfedezése

#Aktuális 2025-07-10, Csütörtök

Egy olyan történetet szeretnék megosztani veletek, amely tökéletes példája a tevékeny reménynek. Ez a fogalom azt jelenti, hogy nemcsak..

Mint Don Bosco - A nevelés szavai 13. – Műholdmentesítés

Mint Don Bosco - A nevelés szavai 13. – Műholdmentesítés

#Aktuális 2025-07-10, Csütörtök

Még ha a gyermekkor és a serdülőkor békésen is telik a családon belül, mindig jön a "bombázás" a jelekkel, amelyek erőteljesen nyomják a..

Don Boscóval Rómában. Don Bosco első római útjának krónikája -2.

Don Boscóval Rómában. Don Bosco első római útjának krónikája -2.

#Aktuális 2025-07-09, Szerda

Don Bosco először 1858-ban, február 18. és április 16. között járt Rómában a huszonegy éves Michele Rua klerikus(papnövendék)..

Dél-Szudán – Ponyvafedél, ami megvéd az esőtől és méltóságot ad

Dél-Szudán – Ponyvafedél, ami megvéd az esőtől és méltóságot ad

#Szalézi világ 2025-07-09, Szerda

A világ legfiatalabb országa, Dél-Szudán a függetlenségének 14. évfordulóján, amelyet július 9-én ünnepeltek, több mint 5000, a..

Franciaország – Don Boscónak szentelt vitorlás szeli át ősszel az Atlanti-óceánt

Franciaország – Don Boscónak szentelt vitorlás szeli át ősszel az Atlanti-óceánt

#Szalézi világ 2025-07-09, Szerda

A „Mini Transat” egy híres transzatlanti nonstop szólóvitorlás verseny, amely szeptember 21-én indul a franciaországi Les Sables-d..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke